
Ahol csak tehetem, spórolok, ezért szereztem be a fogyasztásmérőt. Remekül teszi a dolgát, meglepő dolgokat is kijelzett, amikre nem is gondoltam volna. Mostantól több eszközömet is áramtalanítom, sokat meg tudok ezzel takarítani.
Rónai Katalin – Tiszaalpár
Többféle szerszámgéppel is dolgozom, ezért jó, ha meg bírom nézni, mennyit fogyasztanak az eszközeim. Ennek hatására valószínűleg egyik gépemet le is fogom cserélni, mivel a vártnál több energiát használ. Maga a fogyasztásmérő tényleg egyszerűen működik, jól be tudtam állítani az egységárat, így forintra pontosan látom az elhasznált áramot.
Nagy Csanád – Kunhegyes
Engem is érint az energiaárak emelkedése, folyamatosan keresem a megoldásokat, hogy több pénz maradjon a zsebemben. Igazán hasznosan találom ezt a wattmérőt, szinte minden eszközömet le tudom vele mérni, nem fogyasztanak-e túl sokat. Könnyű használni, jól olvasható a kijelzője.
Kékes Antal – Budapest
Köszönöm, hogy ajánlották a wattmérőt! Remek dolog, hogy konkrét összegben is látni, mennyibe kerül egyes berendezéseim villanyfogyasztása. Nem vagyok egy technikai zseni, de még én is elboldogulok a kezelésével, pár gombnyomással beállítható.
Polgár Gáborné – Szentes
Nem akartam az elszabaduló energiaárak csapdájába esni, ezért rendeltem meg a fogyasztásmérőt. Tényleg jól működik, precízen be lehet állítani rajta a tarifát is. A mikrosütőm most már biztosan újabbra fogom váltani, mivel rengeteg áramot „megeszik”, korábban ez eszembe se jutott.
Sajó Benjámin – Kaposvár
Szuper ez a fogyasztásmérő, 2-t is rendeltem belőle, így egyszerre több eszközt is le tudok mérni. Számításaim szerint rövid időn belül behozza az árát. Mindenkinek ajánlom, aki takarékoskodni kíván a mostani helyzetben.
Kollár Attila – Tatabánya
Talán sosem volt olyan fontos az energiatakarékosság kérdése, mint manapság. Egyrészt környezetvédelmi, másrészt pénzügyi okokból is nagyon lényeges, hogy meg tudjunk takarítani minél többet. Az emelkedő villamosenergia-árak sokakat késztetnek takarékosságra.
Mit szólnál, ha mostantól pontosan tudnád, melyik elektronikai eszközöd mennyit fogyaszt és mennyit kell fizetned ezért az áramért? Használj Te is digitális fogyasztásmérőt és ellenőrizd fogyasztásod naprakészen!
Azt gyanítod, hogy egyik eszközöd túl sokat fogyaszt? A digitális fogyasztásmérővel precízen megtudhatod, melyik berendezésed zabálja esetleg túlságosan is az áramot, így időben tudsz cselekedni, mielőtt az egekbe szökne a villanyszámlád.
A digitális fogyasztásmérővel lebuktathatod sokat fogyasztó eszközeid, takarékosabb típusra tudsz váltani, vagy csökkentheted az üzemidőt.
Hogyan kell használni?
A wattmérő nagyon egyszerűen működik: dugd be közvetlenül a konnektorba, majd kösd rá a mérni kívánt eszközt. Kis méretének köszönhetően szinte bárhova könnyedén csatlakoztathatod.
Ezt követően máris leolvashatod az adatokat az LCD kijelzőről: a „MODE” gomb segítségével megtudhatod az aktuálisan és a mérés megkezdése óta fogyasztott watt és a kWh értékeket, valamint a villany árának beállítása után a fogyasztásod költségét is megkapod.
A műszer képes be- és kikapcsolt vagy készenléti állapotú elektromos készülékek mérésére is. Ebből pl. kiderülhet, hogy érdemes-e teljesen kihúznod valamelyik készüléked, hogy ne pazaroljon feleslegesen villanyt.
A költségnél többféle tarifát is megadhatsz, ezáltal lehetőséged van a nappali és éjszakai tarifára külön értékeket beállítani.
Mennyi megtakarítás érhető el vele?
A fogyasztásmérővel határozott lépést tehetsz a takarékosság felé.
A megtakarítás mértéke függ az elektromos készülékek számától, típusától és azok használati idejétől. A tapasztalatok szerint évente akár 250-300 kWh is megtakarítható általa.
Otthonra, irodába, üzleteknek is javasolt
Ez a praktikus, otthonra és cégeknek is ajánlott műszer a lehető legjobb és legkönnyebb megoldás, hogy szemmel tartsd villanyfogyasztásod. Házba, lakásba, irodába, műhelyekbe, üzletekbe is hatalmas segítség.
Az általunk forgalmazott típust földelt csatlakozóval látták el, így biztonságosan használhatod (sima dugvillás és földelt csatlakozású eszközöket is ráköthetsz).
Mihez ajánlott a digitális fogyasztásmérő?
Illusztráció, oldalunkon az "F" típusú, hazánkban is szabványos (német) csatlakozású típust forgalmazzuk
Takaríts meg Te is súlyos tíz vagy százezreket a wattmérővel! Kiváló befektetés mindenkinek, aki tisztán és pontosan szeretné látni villanyfogyasztását.
Egy háztartásban vagy üzlethelyiségben, telephelyen több darabot is használhatsz, így több készülék fogyasztását is lemérheted egyszerre.
A digitális fogyasztásmérőt most zseni áron érheted el oldalunkon a lenti megrendelő űrlapon. Használd Te is és spórolj a villanyszámlán!